Gyöngyvér leírta, hogyan lett hennafestő. A történet 2012-ben kezdődött, nem is olyan régen…. Olvassátok!
2012. júliusában vettem életem első adag bekevert hennáját. Aznap este a tenyeremen próbáltam ki.
Nagyon tetszett. Hogy miért vettem? Nem volt különösebb esemény, amihez köthetném az elhatározásomat. Egy újságban láttam egy kézre festett mintát, gondoltam kipróbálom. A hennához kapott használati utasításon az állt: mélyhűtőben egy-két hónapig is eltartható, de a nyár végére egy csepp sem volt belőle. Böngésztem a netet. Kerestem a mintákat. A kacskaringósak tetszettek a legjobban. Kezdtem felfedezni a minták kombinálhatóságát. Magamra, nyaralás során a gyerekeimre, a szomszédokra festettem mintákat. Egyfolytában gyakoroltam.
2013. novemberében az egyetemen adódott egy megoldandó gyakorlati feladat és a szakdolgozat témán is gondolkodni kellett már. A gyakorlati feladat végül egy Henna és csillámfestő tanfolyam kidolgozása és egy moduljának bemutatása lett.
Ott, akkor megfogalmazódott bennem, hogy a henna több mint hobby. Kidolgoztam a tanfolyam elemeit, a mintákkal tájegységenként is elkezdtem foglalkozni.
A marokkói hennafestés a maga szabályosnak tűnő egyenes vonalaival egyszerűen lenyűgözött. A facebook-on is kutakodni kezdtem és rengeteg külföldi – indiai, pakisztáni, iráni, ausztrál, amerikai, mexikói, orosz, román hennafestővel vettem fel a kapcsolatot, amit azóta is ápolok. Számos olyan művész munkáját ismertem meg, ami miatt komolyabban foglalkoztatni kezdett a már nem csak a festés, hanem a festés során létrejövő intim, bensőséges kapcsolat is.
Legnagyobb hatással Darcy Vasudev (Henna Lounge) és Lisa Butterworth (Henna by Kenzi) hennafestő művészek voltak rám. Ők a marokkói hennafestés legjobb képviselői. Hihetetlenül kecses, vékony vonalakkal festenek látványos mintákat, és bár festéseik az egyenes vonalakra épülnek, mégis légiesek és kifinomultak. A harmadik művész Nic Tharpa Cartier (Nomad Heart Henna) akinek felismerhető stílusa van, és olyan egyenesek a vonalai mintha vonalzóval húzná őket. Az ő munkáik inspiráltak arra, hogy többet foglalkozzam a marokkói festésekkel.
A saját festéseim nyilván kezdetlegesek voltak hozzájuk képest. Néhány saját munkáimból (a képek kattintással nagyíthatók):
Andragógusnak készülök, (Felnőttképzéssel, felnőtt neveléssel foglalkozó tudomány. Az andragógus feladata: többek között az önirányítás képességének kifejlesztése) felnőttekkel foglalkozom, arra gondoltam, kihasználom ezt a nyilvánvaló eszközt, ami a kezem ügyében van, a hennázást és kutatásba kezdek. Egy gyerekkori barátnőm a Kék-pont Alapítvány nyolcadik kerületi „Csere Csak Csajoknak” programkoordinátora volt. Megkérdeztem, hogy mit szólna, ha csatlakoznék hozzájuk, oda ahol csak nőknek szóló tűcsere és egészségvédelmi program folyt. Jó ötletnek tartotta, a vezetőségtől is zöld utat kaptam. Meg akartam vizsgálni, vajon megmozgat-e valamit, bármit a drogos lányokban a henna, a hennázás. Az élmények, a lányok reakciói döbbenetesek voltak. A kezüket nyújtották, és rengeteget meséltek magukról, az életükről. A hennán innen, hennán túl című blogomban folyamatosan naplóztam a csajnap eseményeit: gyongyvermehndi. Közben természetesen gyakoroltam.
Ekkor kezdtem el hennafestéseket hirdetni egy másik barátnőm segítségével a gödöllői Tűztorony Kávézóban.
Minden hennafestés alkalom volt egyúttal arra is, hogy a befolyt összegből támogatni tudjam a „csajnapot” valamint fenn tudjam tartani magam, azaz folytatni tudjam a festést a programban. Az önkéntesség része és mozgatórugója hennafestői fejlődésemnek.
Közben természetesen tartom/tartottam a kapcsolatot a nemzetközi hennafestőkkel, csodáltam a munkájukat és igyekeztem elsajátítani azt, amit a képek és videók alapján, autodidakta módon lehet. Rengeteg olyan hennafestő oldalát nézegettem, akik az egészségmegőrzést is fontosnak tartva, rákos és alopecia-s (autoimmun bőrbetegség. az érintetteknek foltokban hullik a haja vagy megkopaszodik. nem veszélyezteti az életet, nem jár fizikai fájdalommal, emocionális szempontból azonban nagyon megterhelő) lányok fejére festve adnak erőt a betegségük leküzdéséhez. A Csillámvilág és a henna.hu 2014. júniusi Remény és szépség napja felhívását látva jelentkeztem hennafestőnek, mert a külföldi példán felbuzdulva én is szeretettem volna kipróbálni a fejre festést. Első kobakfestésemre november 7-én kerül sor.
A Csillámvilág Kft. nyári online hennafestő versenyére barátaim unszolására neveztem be, ezzel a hennafestéssel: Macska
Sok szép beérkezett minta közül az enyémet választotta a zsűri a legjobbnak. Díjnyertes hennafestőként kibővültek a lehetőségeim. Egy multicég családi napjára kaptam meghívást, majd egy hobbybolt szülinapi buliján hennázhattam. Jógastúdiók nyílt napján festhetek. 2014. nyár végére bejáratott vendégköröm lett Gödöllőn. Kutatásaim során megismerkedtem a Józsefvárosi Egészségügyi szolgálat minőségirányítási vezetőjével, akinek a támogatásával a tűcsere programon folytatott kutatásom eredményeiről beszámolhattam a XVI. országos Járóbeteg Szakellátási konferencia és a XI. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia című rendezvényen. A konferencia programja itt. Az előadásom szövegéből írott cikkem az Élet és Irodalom 2014. október 9-i számában jelent meg Henna címmel. Cikk az ÉS-ben.
Jelenleg havi rendszerességgel hennázom a Mika Tivadar Mulatóban. 2014-ben az Art Expo-n (Amatőr Kortárs Művészeti Vásár és Kiállítás) is bemutatkoztam, mint hennafestő.
A hennafestés az elmúlt két évben fontos részévé vált életemnek. Ennél is több azonban, hiszen azoknak is fontos, akiket festek, s ez engem is megerősít abban, hogy jót, jól festek. Ez egy intim helyzet, melyben azt remélem, ma már otthonosan mozgok.
A hennafestés során fontos, hogy aki festet és aki fest, azaz én, ha más érzelmekkel is, de egyformán átéljük a festés okozta örömöt.
Legfrissebb hennafestéseimet a Mehndi FaceBook csoportban osztom meg.
A lenti képeken látható hennafestéseket is én készítettem. A képek kattintással nagyíthatók.
- Henna kézen, H. H. Gyöngyvér
- Henna kézen, H. H. Gyöngyvér
- Henna kézen, H. H. Gyöngyvér
- Henna kézen, H. H. Gyöngyvér
- Henna kézen, H. H. Gyöngyvér
- Henna koponya, H. H. Gyöngyvér
- Henna kézen, H. H. Gyöngyvér
- Henna kézen, H. H. Gyöngyvér
- Henna + csillám, H. H. Gyöngyvér
- Henna álomfogó, H. H. Gyöngyvér
[…] …és hogy ki vagyok én aki a tanfolyamot tartom? olvassátok el: http://hennalap.com/hegedus-gyongyver-dijnyertes-hennamuv…/… […]