Eid al-Adha (vagy Id al-Adha), a muzulmán áldozati ünnep a muszlim naptár legszentebb és legszebb ünnepe. Ez a betetőzése az éves zarándoklatnak, a Hajj-nak (‘haddzs’: az iszlám öt pillérének egyike, vallásos kötelesség: életében egyszer minden muszlimnak el kell zarándokolnia Mekkába).
Az Id áldozat annak állít emléket, hogy Ibrahim (Ábrahám) kész lett volna feláldozni szeretett fiát, ahogy azt Isten megparancsolta, és igazolja a muszlimok vallásosságát és Allahba vetett hitét. Isten, az ő irgalmával egy kossal helyettesítette Ibrahim áldozatát. Mohamed próféta egy kost áldozott ennek az eseménynek az emlékére, és ezzel megalapította az iszlámnak ezt a hagyományát. Ezt az iszlám ünnepet mindig hennával ünneplik.
Bár az Id al-Adha egy muzulmán ünnep, eredetileg kb. i.e. 7000 és i.e. 2200 között az állatok éves tavaszi feláldozása volt, melyben a hennának is szerepe volt, hogy biztosítsa Isten áldását és a bűnökért való vezeklést. A bronzkori Mediterráneumból származó tárgyi és írásos leletek azt mutatják, hogy a nők hennával festették be kezüket a tavaszi rituális áldozat ünnepére, hasonlóan az Id-hez, hogy biztosítsák a termékenységet és áldást a föld és a közösség számára. Ezek a korai termékenységi-áldozati ünnepek és ezek hennával kapcsolatos hagyományai három nagy vallásban terjedtek el: a judaizmusban, az iszlámban, és a kereszténységben. Az istenség jóindulatát biztosító éves áldozat nem pusztán szimbolikus volt. Az áldozatot a házi állatállomány biztosította, mind az emberek, mind a vidék érdekében. Az áldozat időzítésének egyik kulcsa a henna tavaszi növekedési időszaka volt. Mikor a henna a szép fényes vörös festékhez alkalmas új hajtásokat és leveleket növesztett… eljött az áldozat ideje. És az áldozat és ünnep alkalmából a nők hennával festették ki magukat! Amikor az iszlám a nap alapú naptárról holdnaptárra váltott, az Id már nem esett egybe a tavaszi napéjegyenlőséggel, de a henna még mindig az ünnepség része volt. A nagyon hasonló zsidó és a keresztény húsvét ehhez kapcsolódó ünnepek a húsvét a nap mozgásán alapuló naptár miatt közel maradt a napéjegyenlőség idejéhez.
Az Id al-Adha alkalmával minden muszlim családfőnek, aki megengedhetik magának, fel kell áldoznia egy állatot. A legalkalmasabb erre egy süldő, egy éves kecskebak, juh, teve, bika vagy vízi bivaly. Az állat amennyire csak lehet, tökéletes kell, hogy legyen: nem lehet ivartalanított, fogai és szarvai tökéletesek legyenek, a foltjai szépek. A kos, mint áldozat nagyon kívánatos, ezért az emberek kost próbálnak vásárolni, melynek fekete gyűrűk vannak a szeme körül, mivel ez hasonlít leginkább egy menyasszony feketére festett szeméhez.
Egy átlagos városi családfő, akár messze vidékre is elutazik, hogy megtalálja a tökéletes állatot, és magával vigye haza a kocsijában, vagy egy taxiban. Manapság a városlakók a kosaikat és kecskéiket a garázsban, a tetőn, vagy a lakás erkélyén tartják. Vidéki emberek a házukba is beviszik a kosokat. Mindkét esetben úgy kezelik az állatot, mint egy családtagot, egy szeretett kisállatot, a gyerekek barátkoznak és játszanak vele. A fiatal kosok és kecskék nagyon társaságkedvelők, általában jóindulattal viselik az ölelgetést és a játszótársakat.
Észak-Afrikában és Arábia a hagyományok szerint a kos vagy bakkecske hennával volt díszítve az áldozat idején, mintha menyasszony lenne vagy körülmetélendő fiú. Az asszonyok hennával festik be az állatok patáját, farkát és homlokát. Ha nincsenek fekete gyűrűi, akkor ők maguk festik be feketére a kosok szemét, a szájukat pedig úgynevezett swack-kal, a diófa ágával színezik sötétre. Ezután a nők menyasszony fátylat vagy kendőt terítenek rá. Közvetlenül az áldozat előtt a kos egy falat hennát kapott. Mikor a kos lenyelte a hennát, az áldozatot bemutató személy elvágta a torkát. (Hammoudi, 1993) Ez a gyakorlat már kevésbé megszokott, mivel úgy tartják, hogy “babonás, régi, és nem iszlám jellegű”. Iránban 1938 előtt a kosokat virágokkal, gyöngyökkel és tükrökkel díszítették, és kasmír kendővel terítették le. Az iráni kost az áldozat előtt egy csipet a cukorral etették meg, ahogy az iráni menyasszonyokat is a “henna éjszakáján”.
Marokkóban az áldozatot bemutató ember hennával festette be a kezét, mielőtt az áldozati vágást ejtette. A nők, gyermekek, és a családban mindenki kapott egy kevés hennát. Az Id-en leggyakoribb henna minták a 19. századi Marokkóban egyszerű Khamsa minták voltak. Kedvenc kutya is kapott egy kevés hennát, a többi a haszonállat, sőt a ház tartógerendája is. Mivel ez az időszak tele volt ünnepléssel, főzéssel, és a látogatókkal, csak kevés embernek jutott ideje összetett mintákat készíteni. (Westermark, 1926)
Az áldozati hús harmadát az azt feláldozó személy családja Id ünnep során ette meg, harmadát kapták a rokonok, és a fennmaradó harmadot a szegényeknek adták. Az Id al-Adha egyike annak a két alkalomnak az évben, mikor minden muszlim, nem számít, mennyire szegény, számíthat arra, hogy hússal eszi tele magát.
Id al-Adha az áldozat, a vallásos áhítat és a jámborság ünnepe, de egyúttal vidám családi nyaralás. Ez az ajándékok, partik, ünnepségek, házasságok és a karnevál ideje. Kairó utcáin színes lámpásokat lógatnak fel, és a lapát-farkú juhokat kikötik árusításra. Egyiptomi gyerekek új ruhát kapnak az Id al-Adha alkalmából, és játékdobokat kapnak, hogy játszanak vele az ünnepségen. Az utcai vásárokban gyakran körhintán lovagolnak, amit egy hennával csinosan kifestett szamár hajt. (Hoagland, 1988)
Kuwaitban a beduin lányok az Id al-Adha idején a sátraikban szoktak táncolni. Leveszik a teljes testet takaró kendőiket („aba” vagy „burka”) és ragyogóan színes ruháiban táncolnak . Az idősebb nők énekelnek és tapsolnak. A lányok rángatózó, merev lábbal táncoltak, hogy hosszú, sötét, hennával festett hajuk kavargó, lengő mozgással repdessen, bár gyakran eltakarták szájukat a ruhájuk ujjával, ha úgy gondolták, hogy férfiak is megláthatják őket. Férfi rokonok tiszteletteljes távolságból figyelték őket eközben a gyönyörű, szexi tánc közben. A kuvaiti falvakban, gyerekek utcai vásárokon felállított körhintákra ültek. A hinta kezelője hangosan vidám dalokat énekelt, és a gyerekek énekeltek. (H.R. P. Dickson, 1949)
A hús megosztása az Id al-Adha alkalmából csak az egyik az évi két alkalomból, amikor a szegény nők is annyit ehetnek, amennyit csak akarnak, és sok húsuk van. Ez biztosítja számukra az elegendő fehérjét és zsírt, ami ahhoz kell, hogy termékenyek legyenek és sikeresen viseljék a terhességet. A korai áldozati fesztiválok, melyek megelőzték monoteizmust, egyben termékenységi ünnepek is voltak, és az ezeken fogant gyermekeket áldottnak tartották.
Ezek is érdekelhetnek.